2010. szeptember 12., vasárnap
Innerkofler és a Forcelle Via Ferrata/Dolomitok
Szeptember 2-n késő délután indultunk neki az újabb Dolomitoknak és első célunk az Innerkofler út volt. Nem volt olyan szép idő, mint két héttel korábban, de szerencsére nem esett az eső, bár hófoltok már voltak. Másnap úgy 11 körül indultunk neki az útnak. Mivel nem akartunk 20 eurót fizetni a kocsinak a belépőért ezért kb. 500 m-l lejjebb indultunk az Auronzo ház alól. Kellemes séta volt fölfelé apró fenyvesek között. Útközben egy félig árokba dőlt autót is láttunk. (Nem mindennapi látvány) Fent elég hűvös idő volt. A ferratás szakaszt elhagyva egy törmeléklejtőn akartunk leereszkedni, de a köd miatt nem láttunk semmit és nemigen tudtunk tájékozódni. Végül találtunk egy leutat amire azt hittük, hogy az az az út amit mi kinéztünk, de leérve elkezdett emelkedni az ösvény amit gyanúsnak találtunk. Jobban megnéztük a térképet és rájöttünk, hogy egy törmeléklejtővel hamarabb jöttünk le, mint terveztük. A köd nagyon megbolondította a távolságérzékelőinket :-). Végül szerencsésen pont naplementére visszaértünk az autóhoz, ahol rövid vacsora után sátort vertünk és elaludtunk. Másnapi utunk a Tofana di Mezzo...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése